Asus laptop közösségi vásárlásában segédkezett Csillsz

Asus laptop közösségi vásárlásában segédkezett Csillsz borítókép

Ő is kipróbálta a Közösségi Áruházat.

A közösségi vásárlás számos hazai influenszer figyelmét keltette fel, köztük Zsozéatyáét, Rekálét, valamint a népszerű youtuber és beuty blogger Csillszét is. A saját csatornáját rendkívül változatos témákat feldolgozó tartalomgyártó egy videójában örömmel megosztotta a felfedezését követőivel is:

“… egy eléggé formabontó vásárlási forma, amit leginkább a sorsjegyhez tudnék hasonlítani, és ahol egy kis összeg befektetésével nagy összegű nyereményt nyerhettek. A koncepciónak gyakorlatilag az a lényege, hogy egy-egy magas árkategóriás luxustermékre egy dollárokat tudtok betenni vagy beinelni, és ez által a teljes közösség dobja össze az árat. Ez azt jelenti, hogy ha mondjuk van egy 1.000 dolláros termék, amire ezer ember inel 1-1 dollárt, akkor végezetül az a személy, aki megnyeri, mindösszesen egy dollárt, vagyis körülbelül 400 forintot fog fizetni a 400.000 forint helyett. Ebben az alkalmazásban egyébként rengeteg féle termék megtalálható, illetve megtalálható lesz, kezdve a 100-200-300 ezer forintos luxustermékektől egészen a több tízmillió forintos autókig vagy luxusnyaralásokig.”

Csillsz ezután elmondta azt is, hogy ebben a vásárlási formában nem lehet veszíteni. Az igaz, hogy a termékeket mindig csak egyvalaki viheti haza, akit a rendszer sorsolással választ ki, ám a többiek sem bukják el a pénzüket. Ehelyett levásárolható kedvezményként kapják vissza azt. Mindezt a Közösségi Áruház kettős felépítése teszi lehetővé, amiről az alábbi cikkben olvashatsz bővebben.

A népszerű influenszer nemcsak bemutatta az applikációt, de egy nyereményjáték keretében ki is próbáltatta azt követőivel, akik közül egy szerencsés egy vadonatúj Asus laptopot vihetett haza. Ez a szerencsés Isti volt, aki mindösszesen 900 forintért szerezte meg a terméket. Csillsz természetesen személyes vitte el neki a szerzeményt. A rendkívül jó hangulatú átadásról készített videó itt tekinthető meg:

Isti csupán egyike azoknak a szerencséseknek, akik a közösségi vásárlók táborát erősítik. Ne maradj le Zsozéatya és Rekál átadásairól sem, akik további értékes szerzeményeket nyújtottak át rajongóiknak.

Subscribe
Visszajelzés
1 Comment
Inline Feedbacks
View all comments

[…] az utolsó hazai híresség, aki kipróbálta a SocialStore-t. Mellette már Zsozéatya, Rekál és Csillsz is részt vett hasonló átadásban, hamarosan pedig újabb ismert nevek is felbukkannak majd az […]

Ezek is érdekesek lehetnek...

Nyakunkon a Black Friday
Napi KV

Nyakunkon a Black Friday!

De a Közösségi Áruház még jobb ajánlatokkal vár. A SocialStore-ban minden nap Black Friday van! Ahogy azt egyszer valaki humorosan

Tovább olvasom
Csillsz,Asus,laptop,Közösségi Áruház,Rekál,Zsozéatya,influenszer,youtuber,Közösségi Áruházat

Rólunk

Köszöntünk a közösségi vásárlók blogján!

Értesülj elsőkézből a Közösségi Áruház legfontosabb újdonságairól, kedvenc márkáid legfrissebb híreiről, és inspirálódj több száz sikeres közösségi vásárló történetéből. 

Közösségi Vásárlás csapata

Legolvasottabb

Szponzorunk

Csillsz,Asus,laptop,Közösségi Áruház,Rekál,Zsozéatya,influenszer,youtuber,Közösségi Áruházat

Felfedezés

Ismerd meg a közösségi Vásárlást!

Kategóriák